Image Hosted by ImageShack.us

languages.


 

 
in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

 
icons.

YUI.gp's icon base

 
send a message.

 
 
「HOLIDAYS IN THE SUN」


2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
  <DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker



2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)
 
<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése
 

 
family.



 
my lovers.



vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

 

 
people.
Indulás: 2008-04-05
 
the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

cover.

44. album stb.

2010.07.18. 19:49, Jay

Nah most ilyen kép nélküli frissel jövök.

Bocsi érte... csak irogatok ma. :D Abból lesz elég, azt hiszem. o.O :D Lesznek ilyen pötyökkel megjelölt apróságok is :)

Először is 9.-én későn este fele tették fel a Music Station nevű műsor eheti fellépőit, amik között YUI is ott volt, és a Please stay with me-t énekelte természetesen. Ebbe a videóban benn van, minden YUI-val kapcsolatos rész. :)

● Staff Diary(07/10) - A booklet fotózásáról van szó benne, és hogy milyen jó idő volt. Jól szórakoztak, mivel a képek készítése alatt előkerült egy frizbi is. :)
● Staff Diary 1 (07/11) - A Cinnamonról van szó benne, amiből kiderül, hogy a Staff női tagjainak ez a kedvenc dala. Ha jól értelmezem YUI kommentjét a számhoz, akkor az a lényeg, hogy pl. ha a barátod vagy barátnőd nem veszi fel a telefont, nem kell egyből aggódni, mert lehet csak elaludt.
(nem tuti o.O)
● Staff Diary 2 (07/11) - Driving Happy Life került előtérbe benne. YUI kommentje, hogy mialatt a jogsiért "küzdött", akkor írta a dalt egy fejében kialakult kép alapján a vezetésről. És kéri, hogy ezt hallgassuk, hogyha megszereztük és vezetünk. :3

7/13-án YUI  a Zoom In!! SUPER-ben szerepelt, amiben szó volt arról a nemrég adott nyitott rádiófelvételről, utána pedig a vezetésről beszéltek, amikor oldalra néz, az vmi olyasmi és feketével van vmi nagybetűkkel kiírva, az azt jelenti, hogy Gah, jön egy kocsi!, vagy vmi ilyesmit. :D

● Staff Diary (07/13) - Ez alkalommal az I do it című dal került elő. A témája a dalnak, hogy legyünk magabiztosabbak, és felejtsük el a gyávaságot, habár rengeteg dolog ismeretlen dolog számunkra. Tehát adjunk esélyt valaminek. Ilyen "megpróbálom nem számít mi az" dolog. :D Chris-chan a svéd dobos működik közre a számban. :)

Nos még sok minden, de egy csomó képes friss van, szóval azt ma nem tudom feltenni, viszont itt van ugyebár a HOLIDAYS IN THE SUN album, ami már megjelent, és az oldalról le is tudtok tölteni. :) Ennek eladási adatait szeretném közölni. Eddig nagyon szépen szerepel, és tartja az első helyet egész héten. Szóval garantált a heti listán is az 1. hely most már. :)
1. nap: 67.272
2. nap: 41.019
3. nap: 24.565
4. nap: 14.991
Összesen eddig: 147.837

Ezzel már megkapta az aranylemez minősítést, és már csak várni kell a platinára, de hogy az hány eladott példánynál keződik azt ne kérdezzétek...

Ezen kívűl még tegnapelőtt adták le a Bokura no Ongaku felvételeit, amit valaki már fel is tett a netre. YUI nagyon szépen szerepelt, a hangjával se volt sok gond. A to Motherről eddig is tudtuk hogy nagyon jó élőben, de a GLORIA.. az is fantasztikus. :) A videóra kattintva meg tudjátok nézni, a többi felvételt pedig a feltöltő "csatornáján" tudjátok meglesni. :)

Legközelebb megpróbálok képes frissel jönni. Lehet csak magazin szkennes lesz. :)
adieu~~

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:
It is not very expensive to see the dissertation writing service receive the brilliant topic reffering to this good topic and use it in thesis. And the essay writing service thank you for that!
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
19 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.10.21. 10:47
freelance writing
High, want all people hear referring to this post? From the Freelance writing job service is easy to get the information!
2011.12.03 09:13
book reports
Every student at high school would follow your incredible information to accomplish the high quality essays and even poetry & poets essay paper.
2011.08.03 13:03
write my papers
You can ask whether it's a fair to ask: " write my essays ". I argue that is a normal stuff to use essay writing firms to gain your academic purposes.
2012.10.03. 01:21
custom essay writing service
Stop browsing Internet and searching. Look here to buy essays for college and You will be gratefull for help with essay we offer.
2011.08.03 13:03
write my papers
You can ask whether it's a fair to ask: " write my essays ". I argue that is a normal stuff to use essay writing firms to gain your academic purposes.
2012.09.28. 20:19
music and movies essay paper
We probably should come along your awesome story in the book reports and just asia essay accomplishing. So, thank you for efforts.
2012.08.25 04:35
manual directory submission serv
I am spending too much time articles directory submission! I strained to use various articles submission soft but that took more than 1 hour to submit just nine articles. Finally, I have got a very good resolution and it is ezine article submission company with article submissions options on a board. Furthermore, different back link organizations offer not very high prices!
2012.06.23 00:01
Research Paper Proposal
Even if you really differ with what somebody else has written, you do everyone a favor when you keep things as hospitable and well-disposed as possible. Recently I have found a excellent service to buy Research essay from, and I am unexpectably happy with the essay writing service I received, and the academic paper made for me was exactly to my specifications. The resources were custom, and I had had a lot of difficulty finding suitable sources for this research paper.
2011.12.03 09:13
book reports
Every student at high school would follow your incredible information to accomplish the high quality essays and even poetry & poets essay paper.
2011.08.03 13:03
write my papers
You can ask whether it's a fair to ask: " write my essays ". I argue that is a normal stuff to use essay writing firms to gain your academic purposes.
2012.09.24. 08:27
buy paper
Follow this link "essayswriters.com" if you wish to order written essay of good quality. I give a guarantee that you will get essay help.
2011.08.07 09:45
essay paper
Custom essay writing corporations claim that they present high quality supreme essay papers. So, I think it's reasonable to buy essays online to get higher grades.
2012.09.18. 10:31
writers job
Good morning to everybody! Have a desire to let you know that great experts of this freelance writing (4writers.net) agency have given a helping hand me again and again with the handing in of my college papers and have made this job more than efficientlyexcellently.
2012.06.04 11:08
buy custom essay
Of course, you can ask your comrades to aid you with your essays writing tasks. Nonetheless, who can confirm the results? I guess that papers accomplished by inexperienced people cannot be good. Thus, you will do right when order custom essays (essaysleader.com). Custom essays seem to be generally of supreme quality.
2012.01.18 20:29
thesis writing service
Your perfect knowledge connecting with this topic should be open for students, just because they require buy thesis service and high quality dissertation writing or just thesis title.
2011.12.03 09:13
book reports
Every student at high school would follow your incredible information to accomplish the high quality essays and even poetry & poets essay paper.
2011.08.03 13:03
write my papers
You can ask whether it's a fair to ask: " write my essays ". I argue that is a normal stuff to use essay writing firms to gain your academic purposes.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre