Image Hosted by ImageShack.us

languages.


 

 
in the spotlight.

YUI egy tehetséges és egyben gyönyörű japán énekesnő,aki 1986 március 26.-án látta meg a napvilágot Fukuoka-ban. Első igazi kislemeze 2005 februárjában jelent meg. Összesen 16 singlet, 1 digitális kislemezt, 3 albumot és 1 BEST-OF cd-t adtak ki, amik óriási sikert aratnak minden alkalommal. 2008 őszén egy kisebb szünetet tartott, hogy feltöltődjön és pihenjen. 2009 tavasszal elkezdte az új kislemez felvételeit, majd júniusban már meg is jelent. Ezután tovább munkálkodott, és októberben már jött az 「It's all too much/Never say die」 című single, aminek első száma, egyben egy film betétdala is lett. Január 20.-án jelent meg a 「GLORIA」, ami egy levelező tagozatos diákokat támogató kampány dala lett. Áprilisban jött a hír a következő kislemezről, aminek címe: 「to Mother」, majd annak kiadása után következett a várva várt új albumról szóló bejelentés. A CD július 14-én kerül a boltok polcaira  「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

YUI    Media    Extras  Domain    Cover

*Az oldalt feltétlenül Mozilla Firefoxban nézd!*

 
icons.

YUI.gp's icon base

 
send a message.

 
 
「HOLIDAYS IN THE SUN」


2010.07.14-én jelenik meg YUI új albuma 「HOLIDAYS IN THE SUN」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. again
3. Parade
4. es.car
5. Shake My Heart
6. GLORIA
7. I do it
8. Please Stay With Me
9. SUMMER SONG
10. Cinnamon
11. Driving Happy Life
12. It’s all too much
13. Kiss Me
  <DVD>
01. It’s happy line MV
02. My Generation MV
03. LOVE & TRUTH MV
04. Namidairo MV
05. Laugh away MV
06. to Mother MV
07. to Mother Multi-angle Clip

「HOLIDAYS IN THE SUN」album(320 kbps) download
Credit @ YUIStalker



2010.06.02-án  jelent meg YUI új kislemeze 「to Mother」 címmel.

 

 <Számlista>
1. to Mother
2. Tonight
3. GLORIA ~ Acoustic Version ~
4. to Mother (Instrumental)
 
<DVD>
☆ 『to Mother』 Music Video

「to Mother」 Single (320 kbps) Letöltés/Download

GLORIA
Megjelenés: 2010.01.20.
Tracklist:
1. GLORIA
2. Muffler
3. It's all too much ~ Acoustic Version ~
4. GLORIA (Instrumental)
Kislemez letöltése
 

 
family.



 
my lovers.



vár: ---
még 24/8 hely. jelentkezni lehet.ázsiával foglalkozó oldalak előnyt élveznek. ^^

 

 
people.
Indulás: 2008-04-05
 
the door.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Biography

Yoshioka YUI(吉岡唯) avagy ismertebb nevén, YUI 1987.március 26.-án született Fukuokában/Japánban/.Már kiskorában is a zene iránt érdeklődött,így a középiskolát idő előtt ott hagyta,és elkezdett a saját zenei pályájának útját kiépíteni.Először is beiratkozott egy zeneiskolában szülővárosában.Itt megtanították neki a gitározást,a zeneszerzést és és a hangját is képezték.Eközben pedig Fukuoka különböző helyein énekelt és gitározott,mint pl.Shingu tengerpartján,ami azóta is egyik kedvenc helye.
Egy meghallgatáson három dalt énekelt el,és a zsűritagjai egytől-egyig maximum pontszámot adtak neki./Mellékesen a verseny szabályzatában az állt,hogy két dalt lehet énekelni./ Ezekután felfigyeltek rá és a hangjára,és leszerződtedték a Leaflet Records-hoz,ahol megjelent első kislemeze,és kiadták az első klippjét "It's happy line" címmel,amin két dal volt,az egyik az előbb említett "It's happy line",a másik pedig az "I know" volt.A lemezek száma korlátozva volt,így csak 2000 db-t készítettek belőle.A következő kislemezére írt száma a "Feel my soul" volt,ezt YUI akkor írta,amikor Fukuokából Tokióba költözött.Ez is indie single-ként jelent volna meg,mint az It's happy line,de egy producer a FUJI TV-től,névszerint Mr. Yagamuchi az egyik új drámának a főcímdalának választotta ezt a dalt.A producer azt állította,hogy kísértette YUI hangja.És eközben még az ő segítségével a lányt átszerződtették a Sony Music Japan-hoz,így meglett nyitva előtte a sikerhez vezető út.
Tehát náluk jelent meg a "Feel my soul" single már 4 számmal,amiből egy instrumentális zene.Ebben az évben még két nagyszerű dal került a toplistákra: Tommorow's way és LIFE.Az utóbbit a "Bleach" című anime 5. ending dalának választották.Így YUI még ismertebb vált.Miközben adta ki a dalait folytatta az utcai előadásokat,mert szeret ilyenkor kommunikálni a közönségével.
2006-ban az első dala a "Tokyo" volt,ami egy akusztikus szerzemény,a dalban a költözéséről mesél.YUI-nak ez az egyik dala,ami nagyon közel áll hozzá.Így szinte egyik koncertjéről sem hagyja ki.Februárban megjelent első nagylemeze "FROM ME TO YOU" címmel,amivel tovább fokozta rajongó táborának nagyságát.A cd-re felkerült az "I know" című dal is,amit a meghallgatáson is elénekelt és az "It's happy line" indie single-re is felkerült,azóta is egyik debütálószámának tartják.
Nemsokkal ezután felkérték egy film főszerepére,ahol egy Kaoru Amane nevű lányt alakított,akinek egy igen érdekes betegsége volt.A film címe: Tayou no uta,angol címe pedig: Midnight sun. A film 3 főzenéjét ő írta: Good-bye days, Skyline és ismét feltűnt az It's happy line is. A Good-bye days azóta is az egyik legsikeresebb dala.A nyár végén még megjelent következő klippje az "I remember you".A single érdekessége,hogy először jelent meg két verzióban.Ez azt jelenti,hogy van egy reguláris, verzió,ami csak cd-ből áll,és van egy limitált verzió,ami cd-ből és dvd-ből áll,és mint a nevében is benne van korlátozva van a száma,tehát aki ilyen verziót akar beszerezni,hamar le kell csapnia rá.A 2007-s évet egy meglepetéssel kezdte mindenki számára.A kellemes,akkusztikus dallamok után a következő klip-ben megszólalt az elektromos gitár,így egy rockosabb dallal,a "Rolling star"-ral állt elő kedvencünk.A YUI fanok viszont ezt az érdekes lépést is pozítivan fogadták,és azóta is sztem mindenkinek benne van a TOP10-ben.A dal-t még ismét a "Bleach" című animében hallhatjuk,de most viszont 5. openingként.A  tavaszt a "CHE.R.RY"-vel indította,ami egy igazi tavaszi dal,ha egyszer meghallod a dallama biztos megmarad benned.YUI ebben az évben ünnepelte 20.születésnapját,így április első hetén még kiadta második albumát,a 2"CAN'T BUY MY LOVE"-t,ami az első albumhoz képest kicsit eltérő,így egy új arcát láthattuk meg az énekesnőnek,hiszen pl. a "How crazy" is egy rockosabb dal.Az album nagyon sikeres volt,már az első két hónapban eladtak belőle több,mint 500 000-t.Ezután megkezdte második nagyobb turnéját.
A nyár elején máris megjelent új PV-je "My Generation" címmel,ahol ismét előkerül az elektromos gitár,de mégis más hangzással,mint a "Rolling star"-nál.De nemcsak ebből a dalból lett klip,hanem az Understand-ből is,ami egy lassabb dal.Az "My Generation"-t egy drámához,az "Understand"-et pedig egy film betétdalához használták fel: "My Generation" - "Seito Shokun! " ; "Understand" - "Sidecar ni Inu".Szeptemberben jelentkezett új dallal,ami a "LOVE & TRUTH" címet kapta,és megválasztották a "Closed Note" című film főcímdalának.A klipnek két változata készült egy filmes verzió,és egy YUI-s verzió.Ennél a kislemeznél is készítenek a másik új dallal klipet,amit "JAM"-nek keresztelnek el,ami egy pörgősebb,kicsit rockosabb dal ismét.Még novemberben kiadja a Sony első koncertdvd-jét,a "Thank you My Teens"-t.Egyetlen hibája van...Rövid, csak 1 órás,és így elég sokan fönn akadtak rajta.Reméljük a következő dvd,már hosszabb lesz.De viszont pozitívum,hogy betekintőt láthatunk a színfalak mögött.Ezek a részek nekem különsen tetszenek :3
Ebben az évben ezek után már nem jelentkezik semmi újdonsággal.
A 2008-s évet,pontosabban január-t egy lassú dallal kezdte,aminek először japán címet adott: "Namidairo" .Ami magyarul kb. annyit tesz,hogy Könnyszín vagy Könnyszínű :S A namida biztos,az iro az nem.Ezután márciusban kiadta elő digitálisan elérhető single-jét,a "Laugh away"-t,ami egyben a 3. nagylemezének beharangozója,hiszen április második hetén a boltokba került az "I LOVED YESTERDAY".Egyaránt óriási sikert aratott mindkettő.A Laugh away klipje pedig egy történetet kezdett el,ami a klipekkel folytatódik,és nem tudni meddig tart.YUI eddig erre a lemezére a legbüszkébb,sztem mindenki megérti miért,csak meg kell hallgatni a cd-t.Az énekesnő ezután nem pihent,hanem megkezdte harmadik turné körútját,ami az " oui~I LOVED YESTERDAY~ " címet kapta.Miközben a turné ment megjelentette nyári kislemezét,ami a "SUMMER SONG" címet kapta.A klip folytatja a történetet,amit elkezdődött a "Laugh away"-jel.A kislemezen található új dal,névszerint"Oh my God" is teljes sikert arat sztem minden YUI fan körében.Ennél a single-nél először egy akusztikus verziójúdalból is klipet készítettek,bár a felvételeket már csak össze kellett vágni,hiszen már márciusban felvették.De így még jobban belecsöppenhetünk a storyba.Nos miután lezajlott a július kb. közepéig tartó turnéja részt vett két nagyobb fesztiválon: az egyik a Zushi Marina,a mádik pedig a Rock in Japan 2008.Ezután a hosszú szereplési folyamat után kicsit pihent,majd megkezdte munkálatait az új kislemezén,amiről időközben kiderült,hogy BEST-OF-ALBUM lesz.Ezekután nem adtak semmilyen hivatalos infót,így midnen hülyeséget összehordtak,mint pl. az új dal címe: It's a go! lesz... Na mint most már ezt tudjuk nem ez a címe,hanem I'll be. Egy másik téves állítás az volt,hogy A-SIDE album lesz,vagyis azok a dalok lesznek rajta,amiből a klipek készültek,és a kislemezeken az első számú helyet foglalják el.Erről pedig kiderült,hogy B-SIDE album,vagyis a kislemezeken a 2. helyet elfoglaló dalok szerepelnek,illetve olyan 3.dalok,amik nem előző kislemez akusztikus verziós változata.Egyedül egy dolgot tudtak biztosra méghozzá az cd címét: MY SHORT STORIES. Az I'll be klip és dal pedig egy kampány részese -aminek neve Play you- ami többek között bemutatja az új sony S-szériás mp4-lejátszókat. Egyébként a CD limitált verziós ajándékDVD-jén az oui~I LOVED YESTERDAY~ turnéból választották ki videókat,és kb. felér a Thank you my teens koncertDVD-vel,és pluszba három klipet is megtalálhatunk majd rajta. Ezután YUI tart egy rövid szünetet,mivel ez az év tele volt hajtással.

Folytatásos...

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon